Nem foglalkozik a múlttal, csak a következő mérkőzésre koncentrál. Büszke a Ferencváros utóbbi két évére, és további nagy tervei vannak. Szerhij Rebrov a Bajnokok Ligájára ugyanazzal a recepttel készül, mint a bajnokságra: munka, munka és még több munka. Interjú a Fradi edzőjével.
2020. október 08. 00:19
p
0
0
0
Mentés
Pálfy Dániel Ábel interjúja a Mandiner hetilapban.
Szerhij Rebrov két évének mérlege Magyarországon: bajnoki duplázás, egy Európa-liga-csoportkör – majdnem továbbjutással – és egy történelmi Bajnokok Ligája-csoportkör. Eddig… Hogyan könyvelte el magában ezt az időszakot?
Minden siker fontos az ember karrierjében. Engem mindig a koncentráltság, a céltudatosság és a fejlődni vágyás vezérel, most is. A fejlődésre, amely mögöttünk áll, természetesen büszke vagyok, nem is tudom, melyik csapat tudott akkorát előrelépni, mint mi. Persze megünnepeltük a sikert, de már újra munkába álltunk. A bajnoki cím megvédése nehéz feladat, a Puskás Akadémia és a Fehérvár is jól kezdte a szezont.
Fotó: TEMPOFRADI.hu
Úgy gondolja, a Puskás Akadémia is bejelentkezett a bajnoki címért?
A Puskás az eddigiekben bizonyította, hogy a legutóbbi idény végén elnyert bronzérem nem a véletlen műve. Ráadásul tovább erősödött a csapat, így biztosan nem lesz könnyű dolgunk ellene. Az előző négy mérkőzésünkből három alkalommal döntetlen született, most csak a győzelem elfogadható számunkra.
A Dinamo Kijivvel már járt a Bajnokok Ligája csoportkörében, és most össze is mérheti az erejét az egykori és a jelenlegi csapata. Miben különbözik a két siker? Hasonlít valamiben a Fradi a Dinamóhoz?
Teljesen más a két helyzet, a Dinamo Kijivvel nem kellett selejtezőt játszanunk, a Fradival viszont négy nehéz körön vagyunk túl. Rendkívül büszke vagyok a csapatomra, teljes mértékben megérdemeltük a továbbjutást. A legutóbbi meccs utolsó tíz perce kiélezett volt, ezúttal a mi javunkra. Szerencsére bírták a fiúk a hajtást, keményen dolgoztak az előző két évben, ahogyan az utolsó meccsen is.
Az FCSB elnöke nemrég arról beszélt: megcsapnák a Ferencvárost a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében. Most a sportigazgató nyilatkozta azt, hogy szívből reméli, a Fradi lesz az ellenfelük a 3. fordulóban.
Varga Zs. András az InfoRádió műsorában hangsúlyozta: ha a bíróságok vitás felekké válnak, ha nyilvános politikai vitákban kell megvédeniük saját döntéseiket, akkor ebben előbb-utóbb veszíteni fognak – utánuk pedig a társadalom is.
Persze nem rajta múlt; ő megtett minden gusztustalanságot, amit csak lehet, ám az elvi szilárdság kifogott rajta. Ami egyaránt jellemző Lévai Anikóra és Orbán Viktorra. Horváth K. József írása.
p
4
1
9
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!